Termékek
Megtervezzük, kivitelezzük, beépítjük!
Cégünk 2001-ben kezdte meg működését építőipari és faipari mérnökök közös vállalkozásaként. A cég 2003-ban 19000 m2-en új telephelyet nyitott, itt épült fel a két egyenként 800m2-es ipari csarnok. Az akkor már évtizedes kivitelezési és gyártási tapasztalatokkal rendelkező alapítók szándéka egy olyan faipari cég létrehozása volt, mely az építőipar igényeit széles körben Nyugat-európai színvonalon komplett szolgáltatásként elégíti ki tervezéstől a beépítésig.
Termékeink között éppúgy megtalálhatóak az általános és egyedi méretkiosztású, formavilágú bel- és kültéri fa nyílászárók és zsalugáterek, mint a belsőépítészet funkcionális és díszítő elemei.
A cégfejlesztés fontos szempontja volt már a kezdetektől, hogy a természetes anyagok felhasználására a környezet lehető legkisebb szintű terhelése mellett kerüljön sor.
A felhasználásra kerülő fő alapanyag a természetben megújuló forrásból származik, a többi alapanyag pedig olyan beszállítóktól származik, akik gyártási folyamataikat környezettudatos elvekre építik. A termelés során keletkező hulladék döntően természetes anyag (forgács, vágási hulladék), mely a termelési folyamatba visszaforgatásra kerül, csökkentve ezzel a drágább energiahordozók részarányát az energiafelhasználásban.
A feldolgozásakor alkalmazott magas színvonalú német és olasz faipari technológia lehetővé teszi hogy korszerű, épített környezetünknek továbbra is részét képezze az az anyag, ami az emberiség történelmét a kezdetektől meghatározta, és aminek megóvásán a jövőnk múlik.
Hisszük: a környezettudatos ember a 21. században csak a döntően megújuló alapanyagokból készülő, és előállításuk során a legkevésbé környezetterhelő termékek mellett teheti le a voksot.

Megjelent sajtóanyagok
Közintézményeink közül olvashatunk a budapesti Széchenyi-hegyi adótorony - más néven tévétorony - kimagasló épületéről egy, az építészfórumon 2019. január 11-én megjelent cikket "Toronyba zárt kincsek" címmel, melyben Aluprof alumínium nyílászárók kerültek beépítésre.
Egy kis ízelítő a cikkből:
"Ismerjük is, meg nem is. Pedig tiszta időben már távolról látni jellegzetes alakját, mégis csak kevesen tudják milyen is az igazi arca a Széchenyi-hegyi adótoronynak...
... Az épület – messziről szintén észrevehetetlen – legnagyobb újdonsága a 6. emeleten kialakított látványos VIP tárgyaló, amelyből mindkét irányban egy-egy üvegkubus lép ki a homlokzatból... Az elem ugyan határozottan megbontja az eredeti épület formáját, jól megválasztott helyével, könnyed szerkezetével, teljes transzparenciájával mégis belesimul annak egységes architektúrájába."
További részletekért kattintson a következő linkre:
http://epiteszforum.hu/toronyba-zart-kincsek
A következő cikk az Octogon Magazinban található, mely hűen tükrözi a feladat szépségét.
".... Az 1958 februárjában átadott épületegyüttest 2018-ra újíttatta fel tulajdonosa, az Antenna Hungária Zrt., így most már semmi sem állíthatja meg a folyamatot, hogy mindenki szemében egy városrész nemcsak messziről látható, de emblematikus épülete is legyen távolabbi szomszédja, az Erzsébet-kilátó mellett."
További részletekért kattintson a következő linkre:
A BUDAI HEGYVIDÉK RÉGI-ÚJ EMBLÉMÁJA

Technológiák
ABLAKPROFIL
68 mm, 78 mm, és 120 mm-es rétegragasztott, hossztoldott vagy hossztoldás nélküli bükk-, luc-, erdei-, vörösfenyő, tölgy, meranti faanyagból.
AJTÓPROFIL
Beltéri nyílászáróink saját mintaválasztékunkból kiválasztva, egyedi kialakítással is megrendelhetőek.
BELSŐÉPÍTÉSZET
A belső tér kialakításának fontos elemei a funkcionális és esztétikai szerepet egyaránt betöltő beépített bútorok, falburkolati elemek.
BEÉPÍTÉS
Nyílászáróinkat az általunk használt különleges szigetelési módokkal be is építjük.
FAMEGMUNKÁLÁS
A különböző faanyagok megmunkálásának teljes folyamatát minőségbiztosítási okokból egy helyen végezzük.
FELÜLETKEZELÉS
Termékeink felületkezeléséhez MILESI vizes bázisú pácokkal dolgozunk, betartva a gyártó technológiai előírásait.
ZÁRAK / VASALAT
A HOPPE acélpánttal védett M1381/3331/3330-as termék ablakba építhető, lehetővé téve a fokozott biztonságot.
ÜVEGEZÉS
Nyílászáróinkat két rétegű, három rétegű, edzett vagy ragasztott biztonsági üvegezéssel készítjük.
PSF Kft.
Magyarország
8330 Sümeg, Kossuth Lajos utca 21.
Mobil: +36-204393370
E-mail: pek.karoly@outlook.hu, pek.karoly@faalu.com
Web: faalu.com
CONSENSUS IMPEX Kft.
Romania
535400 Cristuru Secuiesc, Betesti 10/A.
Mobil: +40 721 605217
Skype: Consensus Impex
E-mail: info@faalu.com
Web: faalu.com